Déva

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

A város magyar nagyrendezvényei

Dávid Ferenc unitárius zarándoklat

A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvű vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) névadó és egyházalapító püspöke emlékére 1998 óta évente zarándoklatot szervez. Az Unitárius Egyház Főtanácsa 2011-ben a zarándoklatot egyetemes egyházi rangú rendezvénnyé nyilvánította. A zarándoklat állandó színhelye a dévai vár, melynek falai között Dávid Ferenc 1579-ben életfogytiglani börtönt szenvedett. A zarándoklat elsődleges célja az, hogy Dávid Ferencre méltó módon emlékezzenek a Kárpát-medencei magyar unitárius fiatalok és felnőttek, valamint a más felekezetű érdeklődők. A zarándoklatok szokásos menetrendje: a várdomb lábánál gyülekező zarándokok közösen vonulnak fel a várba, ahol az emlékezés szabadtéri istentisztelettel kezdődik, majd alkalmi színjáték (várjáték) következik, és ezután fáklya- és gyertyagyújtás mellett megkoszorúzzák a börtöncellában lévő emléktáblát.

Hunyad Megyei Magyar Napok

Az eseménysorozat 9 településen, köztük Déván, számos programmal várja az érdeklődőket. A szervezők igyekeztek széles körű programkínálatot kialakítani, amely nemcsak a felnőtt generáció érdeklődési körét érinti, hanem a fiatalokat is odavonzza. A kulturális program számos koncertet, előadást, kiállítást, szabadtéri foglalkozást, néptánc előadást foglal magában és nem utolsó sorban a gasztronómia kedvelői is összemérhetik tudásukat. Ekkor adják át a Barcsay Ákos-díjakat, amelyet minden évben három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda.

Magyar Szórvány Napja

November 15-én, Bethlen Gábor születésének és halálának a napján ünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. A Hunyad megyéből induló kezdeményezést mára a magyar országgyűlés is elfogadja, így már nemcsak Hunyad megyében, nemcsak Erdélyben, de immáron az egész Kárpát-medencében ez a nap a „szórvány napja”.

  • Előző
    Magyar közösségi házak
  • Következő
    A város magyar nagyrendezvényei

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    0

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család